Meddig gyászolunk?

Sokan fordulnak hozzám azzal a kérdéssel, hogy nem korai-e elkezdeni a feldolgozást pár héttel haláleset vagy más veszteség után. Sokan vannak olyanok is, akik egy akut veszteség miatt jönnek, és a feldolgozás során döbbennek rá, hogy évek, évtizedek óta hordoznak a szívükben olyan veszteségélményeket, amelyek a mai napig kihatással vannak az életükre.

Magamon azt tapasztaltam, hogy a gyász fájdalma évtizeden keresztül is elkísérhet, és hullámzó módon újra és újra kínozhat. Tűnhet úgy, hogy az eseménytől eltávolodva mintha segítene az idő. De ebben tévedünk. 

Valójában nem az idő segít, hanem az, ami közben történik velünk. 

Nem mindegy, hogy kik vesznek körül, nem mindegy, hogy képesek vagyunk-e megosztani az érzéseinket valakikkel, nem mindegy, hogy ér-e bennünket újabb veszteség, vagy olyan nagy változás, ami erősíti és bonyolítja a gyászunkat.

A kérdésekre ezt szoktam mondani, hogy teljesen mindegy, hogy nemrég, vagy nagyon régen történt a baj. Ha valakiben megérett az elhatározás, hogy szeretné visszakapni az életét, kezdjen neki a feldolgozásnak. Ez egy döntéssel kezdődik, és cselekvéssel folytatódik. A módszer, amit én képviselek nekem azért szimpatikus, mert konkrét, jól körülhatárolt feladatokon vezet végig. Nem terápia, ami során feltárulhatnak előttünk még ismeretlen dolgok, és ezért félünk tőle. Itt azoktól a dolgoktól köszönünk el, amik ismerősek, de már nem szeretnénk velük együtt élni: a múltba vágyódás, a fájdalom, az aggódás és az az érzés, hogy nem vagyok magam.