Néha

Egyszer rászántam pár percet és több mint kétszáz magyar szót gyűjtöttem össze arra, hogy hogyan tudjuk megbántani a másik embert. Használjuk ezeket, tudjuk, hogy vannak. Mi az, amit igazából nem tudunk? Talán az ember hármasságát. A test, a lélek és a szellem, a fizikai, a lelki és a spirituális szükségletek egyensúlyát. Nincs ebben semmi ezotéria. Az agyunk, az elménk annyira eluralta az életünket, hogy már elfelejtettünk hinni és érezni. Nem adjuk át a gyerekeinknek a hitben élés mikéntjét, és nem engedjük, hogy megélje az érzéseinek teljes spektrumát. Vajon amikor valami bántót teszünk, amire szavunk is van, a másik nem érez semmit? És, ha ő bánt minket, akkor nem érzünk? Dehogynem. De, ha néha bevallanánk magunknak, hogy az érzéseink, a hitünk is ott kopogtat, nem csak az okosságunk van jelen az életünkben, akkor talán fel tudnánk éleszteni az életünk kétharmadát, és nem csak akkor vennénk róla tudomást, amikor már felrobbantunk egy válásba menekülésben, kitörő erőszakban vagy gyógyíthatatlan betegségben. Mert a testünk beszél helyettünk, és a fizikai tűrőképességének van határa.