Néha

Vannak emberek, akik időről időre belekúsznak a hétköznapi teendőkkel bajlódó gondolataim közé. Akár a régmúltból, akár a mostból. Nem rosszból trollkodnak, de sokáig nem is értem, hogy mi van. Miért ébredek rá gondolva? Honnan jutott eszembe? És miért? Aztán, ahogy telnek a napok, egyszer csak összeáll a kép, rendet rak az Égi gondviselő. Előbb-utóbb rájövök, hogy mivel tartozom: egy megbocsátással, egy jó szóval, vagy reményadással. A múlt lezárásával, vagy a jövő ígéretével. Olyan vagyok, mint egy okostelefonon, minden kapcsolatom egy-egy futó alkalmazás. Néha egyiket-másikat le kell zárnom, mert már alig van kakaó az újak futtatására. De a lezárás nem egyszerű. Nem elég megnyomni a kis ikont. A bennem lévő érzéseket kell vele kapcsolatban megnevezni és elengedni, hogy eltűnjön az energiafaló alkalmazás, és helyet adjon újaknak.