Néha

Néha sütés közben elgondolkodom azon, hogy olyanok vagyunk, mint egy a kalács. Életünk alkotóelemi nem tudják, hogy mi a feladatuk a nagy egészben. A tojás, a liszt, a cukor, az élesztő és a víz csupán önmagát adja. És végül mégis összeáll valami nagy egésszé. Ja, hogy az elemek közben átalakulnak, a dagasztás és gyúrás fájdalmas is lehet, és a kelesztéshez és sütéshez idő kell? Minden tapasztalatunk akár egy alkotóelem oldódik fel bennünk. Az iskolai és munkahelyi élmények, a családi életben megélt helyzetek és minden, amit csak átélünk, akár a magány csendjét, ami bennünk van. Az a nagy kérdés, hogy Istenre bízzuk magunkat, aki szeretettel és gyengédséggel formál ezekből szerethetővé bennünket, vagy a magunk útját járjuk. Ha ez utóbbi, akkor könnyen lehet, hogy ízetlen, keletlen vagy odaégett lesz az eredmény. azt ne felejtsük el, hogy ez nem azért van, mert Isten nem adott meg ezt vagy azt. Isten tudja, hogy milyen alkotóelemek és folyamatok kellenek a neki tetsző végeredményhez. De épp úgy, ahogy egy kisgyereket hagyunk a kedve szerint sütni, megengedi a szabad akaratot: mi döntünk, hogy hallgatunk-e rá.