A csend néha őrjítően hangos tud lenni. Ha nincs zene, beszéd, csörömpölő tevékenység, ami elnyomhatná a belső zajt, az képes végtelenül felerősödni. De a belső zaj ellenszere a csend. A csend, ami türelmesen kivárja, míg az utolsó hang is kitombolja magát odabent. ha kitartó fegyverként tartjuk maguk körül a csendet, az képes békét teremteni...
Néha az írók megpróbálnak írni a boldogságról – de arra jönnek rá, hogy a boldogságból hiányzik az az izgalom, ami a történetek hajtóereje. Hát, nem tudom. Amióta boldog vagyok, minden reggel izgatottan ébredek, hogy vajon ma mivel lep meg a Mindenható. Ilyen izgalmas életem sosem volt azelőtt, hogy elkezdtem volna hinni az áldásban, és nem vakon...
Néha azt érzem, hogy életem legnagyobb kihívása jól segíteni másoknak. Ne úgy, ahogy az szerintem jó, ne úgy, ahogy az nekem kényelmes, ne úgy, hogy kiveszem a kezéből a saját sorsát. Segíteni abban, amit nem tud megtenni, nem abban, amit nem akar. segíteni úgy, hogy Isten jobb keze legyek, aki az ostyát nyújtja. Erőt ad a saját válasz...
Néha azt gondolom, hogy a betegségeink, amiket hordozunk, válaszok a kérdéseinkre. Nem tudom, hogy az-e a jó, ha nem teszünk fel felesleges kérdéseket, vagy az, ha megfejtjük a válaszokat és meggyógyulunk. Talán mindkettő. A cukorbetegség a családom Góliátja évtizedek óta. A keserűség, a savanyúság és az íznélküliség. Ez ellen harcolunk,...
Néha elcsodálkozom, hogy micsoda karmester az Isten. Úgy hoz ki belőlünk, az élet nagy zenekarának tagjaiból egy harmonikus szimfóniát, hogy nem is tudjuk, hogy a másik mit fog játszani, a végeredmény mégis szép lesz.
Amikor nehezen megy valami, néha azt képzelem, hogy csak egy gyöngysort fűzök. Egyik szemet a másik után. Egyik betűt írom a másik után, egyik ruhát teregetem a másik után, egyik répát pucolom a másik után, egyik napot űzöm a másik után. Ha arra gondolok, hogy Isten tudja, hogy mi végre ez a feladat, ez a periódus az életemben,...
Néha olyannak érzem a napjaimat, mintha egy felfújt lufikkal tele lévő medence alján próbálnék eljutni a reggeltől az estéig. Újabb és újabb emberek, feladatok jönnek, amik közül ki sem látok. Aztán végül elérem a medence túlsó falát, és másnap kezdem elölről. Az éjjel azt álmodtam, hogy miközben próbálok telefonon beszélni valakivel, darazsak...
Néha önmagunkba ütközünk, és észre sem vesszük, hogy mi vagyunk az akadály.
Néha szeretnénk azt gondolni, hogy bárcsak mindig tavasz lenne. De nem, a Teremtő jónak tartja, ha van hideg, amikor fázunk, és forróság, amikor enyhet adó árnyat kell keresnünk. Néha szeretnénk azt gondolni, hogy a mi lépéseink forgatják a Földet, de nem, a Teremtő akarta, hogy napok ritmusa egyengesse életünket. Néha szeretnénk, hogy minden úgy...
Néha sütés közben elgondolkodom azon, hogy olyanok vagyunk, mint egy a kalács. Életünk alkotóelemi nem tudják, hogy mi a feladatuk a nagy egészben. A tojás, a liszt, a cukor, az élesztő és a víz csupán önmagát adja. És végül mégis összeáll valami nagy egésszé. Ja, hogy az elemek közben átalakulnak, a dagasztás és gyúrás fájdalmas is lehet, és...
